Kommunikációs gátak és serkentők

Bár a lentiek elsősorban a segítő szakmában dolgozóknak nyújtatnak támpontot, de úgy gondolom, hogy minden emberi kommunikációs helyzetben tudatosíthatók, használhatók a Normalitás-hoz és a Lelki egészség-hez írtakhoz hasonlóan segítenek eligazodni, megfigyelni magunkat.

Mivel ezek a kommunikációs gátak és serkentők egyfajta lelki állapotot, hozzáállást is tükröznek, így ha valamelyik irányba elmozdulást tapasztalunk magunkon, érdemes segítséget kérni annak feltárásában, hogy mi lehet az oka.

A “külső vezérlés” következtében a kliens (tudattalanul?) azt érzi, hogy ő nem fontos, nem elfogadható. Ezen kívül az autoritás félelmet kelt, illetve paradox reakciót vált ki: a határok “próbálgatását”.

A hatalomra, kötelességre való hivatkozás általában ellenállást szül, a “nem bíznak bennem” érzetét kelti.

Ezeket a kliens úgy dekódolja, hogy “nem vagyok képes önálló megoldásra”. Másfelől az ilyen tanácsadói módszer függőséget alakíthat ki a kliensben.

Az ilyen tanácsadói viselkedés a kliensben kisebbségi érzéseket szül, mivel azt érzi, hogy ő “tudatlan”.

Olyan érzést kelt a kliensben, hogy ő “alkalmatlan”, “érzéketlen”, ezért az ilyen tanácsadói kommunikáció a klienst érzelmei eltitkolására készteti. Más esetben pedig haragot, védekezést vált ki belőle.

Ha a dícséretbe foglalt ítélet nem egyezik az énképpel, a kliens manipulációnak érzi a tanácsadó visszajelzését. Ezek a kommunikációs formák a tanácsadó felsőbbrendűségét fejezik ki. (Mint aki abban a helyzetben van, hogy más alkalmasságát, erényeit meg tudja ítélni.) Az elismerés alacsony önértékelésű személyeknél függőséget is okozhat.

Hatásai hasonlóak a 6. pontban már említettekhez.

A kliensben a “mindenható tanácsadó átlát rajtam” érzetét keltheti. Ha az ilyen visszajelzések találóak, akkor a kliens védtelennek érzi magát, ha pedig nem helytállóak, dühöt vált ki.

Ilyen kommunikáció a felszínen segít, de a kliens számára azt jelenti, hogy a tanácsadó nem érti meg őt. Ha ezek ellenére mégis negatív érzései vannak a kliensnek, azok számára kényelmetlenek és azt sugallják, hogy „ne érezz így”.

A direktív gesztusok bizalomhiányt, gyanakvást szülnek (illetve a tanácsadó részéről ebből táplálkoznak).

Ilyenkor a kliens azt érzi, hogy “nem vagyok fontos”, “nem kapok tiszteletet.” Ezek a gesztusok rombolják az önértékelést.