A “cellux” -Fél perces történetek –

Balázs alapvetően szeretett oviba járni. Közel volt 30 nm-es kis házrészükhöz, sétálva kényelmesen el lehetett érni. Volt nagy udvara is. Döngölt-földes, amiből itt-ott kiállt egy-egy tégladarab…

Erről eszembe jutott egy másik rövid történet: egyszer futóversenyt rendeztetett az óvónéni a kerítéstől a szemközti falig. Ki ér oda előbb? Nos Balázs ért oda elsőnek, csak pont a fal előtt megbotlott egy ilyen kiálló tégladarabban, és arccal csapódott a falba…Minden elsötétült előtte, orrából ömlött a vér…Az amúgy kedvenc óvónénije nagyon megijedt. Sírt, megfogadta, hogy soha többet nem rendez futóversenyt. De aztán kiderült: nincs nagy baj, Balázs orra nem tört el, csak lehorzsolódott.

Szóval az ovinak volt udvara, zöld fémkerítése, amire fel lehetett kapaszkodni és nézni az autókat. Főleg a kukás autó élvezett kiemelt figyelmet, ha az jött kukát üríteni, minden gyerek rohant oda, és teli torokból üvöltötte, hogy: “hajrá kukás! hajrá kukás!”. Viszont nem csak kedvenc óvónéni dolgozott ebben az óvodában, hanem olyan is, akit Balázs kifejezetten rossznak tartott. Már a nézése is gonosz volt. Összehúzott szemek, szemüveg, dauerolt haj, soha egy mosoly. Nem csoda hát, hogy Balázs emlékezete nem őrizte meg a nevét, így nevezzük “X” óvónéninek. X nem szerette Balázst. Valószínű, hogy úgy általában sem szerette a gyerekeket, de Balázs így 4-5 évesen még csak azt érezte: “engem utál ez a néni…”. Hiszen mindig kiabált vele, mikor egy kicsit hangosabban játszott, nem egyszer sarokba állította, mert “rendetlenkedett”. Volt, hogy nem engedte ki pisilni csendes pihenőkor mert azt hitte csak az alvást akarja megúszni, úgyhogy így reagált:

“Még nem aludtál! Majd ha aludtál, elmehetsz pisilni”…

Balázs visszament “tábori ágyába” -tényleg az volt: összecsukható fém keret, ráfeszítve egy vastag vászon- és mit tehetett: bepisilt. De úgy csinált, mintha aludt volna, aztán újra próbálkozott, hátha most kiengedik, de az óvónéni résen volt: “Hova akarsz menni, mikor már bepisiltél???” Hát ilyen volt X.

Egyik nap, mikor X még az átlagosnál is rosszabb hangulatban volt nem bírta tovább, hogy Balázs hangosabb, mint amit ő el tud viselni, így elhatározta, hogy most mindörökre elveszi a kedvét a hangoskodástól. Kiterelte a gyerekeket az udvarra, csak Balázs maradt bent. Látszott a gyűlölet szemében…Balázs nem tudta mi fog történni, csak állt, és figyelt mit kotorászhat X az asztalfiókban…Diadalittasan mutatta fel a cellux-tekercset…

“Na, mivel nem vagy képes csendben maradni, mikor én azt mondom, beragasztom a szádat…most majd megtanulod, hogy ha én azt mondom, hogy csend legyen, akkor csend legyen…” És jó alaposan, több csíkkal leragasztotta Balázs száját.

“És most kifelé! Menj ki az udvarra, hogy a többiek is lássák, hogy így jár az, aki nem fogad szót!”

Balázs kiment…szégyellte magát. Nem rohant úgy, mint szokott a homokozóhoz, hogy jusson neki lapát és nem kapaszkodott a kerítésen sem, hogy nézegesse az autókat. Némán állt az egyetlen vas mászókának a lábába kapaszkodva és lehajtotta a fejét.

Megtanulta, hogy jobb csendben lenni…