Az iskola értékelése szerint Balázs “rendetlen” gyerek volt. A ’80-as évek elején csendnek, rendnek, fegyelemnek kellett lenni órán is, szünetben is. Akkor még nem beszéltek a pszichológusok arról -vagy ha beszéltek is, az nem jutott el egy vidéki városi iskola tanítóihoz- hogy az elevenség, a rendetlenkedés az órán, az egy amúgy egészséges gyermek természetes tiltakozása is lehet a merev korlátok, az “idomítás” ellen.
Így hát Balázs 3. osztályos ellenőrzője tele volt beírásokkal. Ilyenekkel, hogy:
– “Balázs órán nem figyel, az otthonról hozott dolgokkal játszik”
– “Balázs a padtársával beszélget órán”
– “Balázs már megint nem hozott magával torna felszerelést”
– “Balázsnak már megint hiányos volt a tisztasági csomagja”…
Balázs egyre rosszabbul érezte magát, mert az iskolában is többször megszégyenítették emiatt a többiek előtt. Egyszer pl., amikor nem vitt torna felszerelést, a tanító arra kényszerítette, hogy alsógatyában, trikóban és zokniban tornázzon -terem híján- az iskola folyosóján…
De otthon is mindig szidás, büntetés járt a beírásokért…
Balázs 9 évesen nem értette, hogy miért bántják, hiszen mindenkivel előfordul, hogy elfelejt magával vinni valamit, és arról sem tehet, hogy a tanóra unalmas, figyelés nélkül sem volt 4-esnél rosszabb jegye, főszerepeket kapott az iskolai színjátszó körben, mert könnyedén tanult meg hosszú szerepeket is…Mit tehetne?
Egyik nap, a tanítónéni -egy újabb órai rendetlenkedés kapcsán- megelégelte Balázs “kezelhetetlen” viselkedését, és “Osztályfőnöki figyelmeztetésben” részesítette…Balázs megijedt, hogy ebből biztosan nagy baj lesz otthon, ezért azt találta ki, hogy aláírja apukája helyett…szépen rajzol, ír, biztosan sikerülni fog.
Így is tett. Mivel korábban ért haza, mint szülei, volt ideje: megnézte, majd átírogatta az előző beírások alatt, majd papíron gyakorolt és mikor már úgy látta, hogy most már teljesen olyan, mint apukájáé, aláírta az osztályfőnöki figyelmeztetést az ellenőrzőben is!
Elsőre elégedett volt, de aztán ahogy nézegette, elbizonytalanodott…talán mégsem annyira pontos…Elkezdte javítgatni. Végül már annyiszor átment rajta újra és újra, hogy nagyon különbözni kezdett a többi aláírástól. Így az előzőeket is elkezdte átrajzolni, hogy hasonlítsanak.
Másnap a tanítónéni elkérte az ellenőrzőt. Mikor meglátta az aláírást, megkérdezte:
– Ezt ki írta alá?
– Hát apu…-hangzott a válasz.
A tanítónéni nem reagált, csak letette az ellenőrzőt…
Otthon még eltel pár nap anélkül, hogy szóba került volna az ellenőrző.
Egyik este Balázs éppen meséket olvasott -szinte minden este olvasott, mert meseolvasás közben kevésbé érezte magát magányosnak- mikor apukája bejött a szobába, kezében a nyitott ellenőrzővel…Balázs úgy látta, hogy mosolyog, így azt gondolta nincs semmi baj.
– Állj föl! -mondta az apa.
Balázs felállt, és ekkor egy akkora pofont kapott, hogy hanyatt visszarepült az ágyra…valamit kiabált is az apa, de azt nem értette, mert csengett a füle…visszahasalt az ágyra és azon csodálkozott, hogy: “jé, nem is fáj…”
Így tovább olvasta a mesét…
(Copy Right! Csizi András 2017. Foto: Pixabay)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: