Dolgozatomban nem térek ki a férfivé válás, a férfi identitás kialakulására, de témám szempontjából fontosnak tartom kiemelni a férfi, mint apa, mint családfő szerepét.
A téma fontosságát abban látom, hogy Pálra, mint férfire, apára mik vetülhettek a társadalom és Anna szempontjából, ami segíthette, vagy éppen korlátozhatta Annát kiteljesedésében.
„Definíció szerint a családfő intézménye hierarchikus viszonyt fejez ki a családtagok között, amely értelmében a családfő irányító szerepet tölt be a családi közösség életében, az ő szava döntő a legfontosabb kérdésekben. A társadalom felé ő képviseli a családot, és ő vállal felelősséget családtagjaiért. A családfő intézménye tehát a tradicionális nemek közötti szerepmegosztást tükrözi a családban. A családfő pozícióját elsődleges jövedelemszerző feladata, illetve családfenntartó szerepe miatt hagyományosan a férfi, férj, családapa töltötte be.” (Nagy Ildikó, 2001. 156. oldal)
Anna nagyszüleinél egyértelműen megjelent a férfi, mint családfenntartó, mint egyetlen pénz kereső a családban. Az ő szava volt a döntő, ő képviselte és védte is a családot. A védelem szerepe kicsúcsosodott akkor, mikor az 1956-os események kapcsán „erőszakos tisztogatások” voltak a faluban, akkor Anna édesanyja arról számolt be, hogy „hetekig úgy aludtak egy szobában, hogy a nagyfejsze bent volt, és édesapjuk a párnája alatt tartotta fegyverét”. Bár végül nem volt szükség egyikre sem, de a családját védelmező férfi mintája erősen beleivódott a tudatukba. Azt újabb kori kutatásokból tudjuk, hogy a gyermekek életében a férfi egyik legfontosabb szerepe az, hogy először, mint külső személy, „külső tárgy” a védelmező legyen, aztán fokozatosan váljon „belső tárggyá”: a gyerekben kialakuljon az „élethosszig tartó védelem érzése”.
Anna szüleinél az a része a hagyományos családfői minta szerint alakult, hogy Anna édesapja kereste a több pénzt (ezt felmérések is igazolják, hogy az egyik fő kritérium egy családfőnél, hogy keressen többet.) (Nagy Ildikó, 2001.). Ő volt elsősorban a család eltartója, de ezen túl azzal, hogy keveset volt otthon, valamint ha otthon is volt, akkor is jórészt „alkohol mámorban feküdt”, elvesztette a „biztonságot nyújtó férfi” státuszát.
Ahogy említettem: Anna férje vezetőként dolgozott egy multi vállaltnál. Jól keresett. Több mint 10 évig élt együtt élettársával jó anyagi körülmények között. Arról nincs információm, hogy kapcsolatuk miért romlott meg, de azt feltételezhetem, hogy jól kereső férfiként ellátta a családfő hagyományos szerepét.
Annával való kapcsolata első szakaszában kilépett a családfő közvetlen szerepéből, és újra társként, elsősorban férfiként élhette meg magát, valamint az addigi „minden napos apukából” „hétvégi apuka lett”.
Anna elbeszélése alapján kapcsolatuk elején „szimmetrikus párkapcsolatban” éltek, amelyben mindkét partner részvétele a kapcsolatban azonos jellegű. (Dr. Bíró S – Dr. Komlóssy P. (szerk) R. Dallos – H. Procter. 1989.) Pál férfiként, Anna nőként élhette meg magát benne.
Pál eleinte nem Annával közös otthonukban tartotta a kapcsolatot gyerekeivel, hanem közös programokat csináltak. Így Anna ebben az időszakban Pált nem láthatta apai szerepben, csak Mónika születése után, ami megnehezíthette az alkalmazkodást.
„Az „új típusú” apa közvéleménybeli képét megragadni kívánó Voltz az elvárásrendszerek nemi különbségeinek mérésére használt kérdésrendszer segítségével különítette el az apaszerepeket, majd szembesítette azt a gyakorlattal. A tipológia két pólusát a „hagyományos” és a „modern” apaszerep alkotja. Az előbbi a kenyérkereső apaszereppel azonosítható: a férfi legfontosabb feladata a család biztonságának megteremtése; a férfi életének centrumában a munka(vállalás) áll; a családban végső soron a férfi dönt; találkozáskor a férfi teszi meg az első lépéseket. Ezzel szemben a modern férfi szükségesnek tartja az emancipációt, úgy gondolja, hogy mindkét nemnek hozzá kell járulnia a család megélhetéséhez, az otthoni munkában egyenlő mértékben vesz részt, és a gyermeknevelés életének tartalmat, célt ad (Voltz 2007: 206). Voltz két közbülső típust is meghatároz: azokat, akiknek sem az egyik, sem a másik skálán nem magas a pontszámuk, „bizonytalanoknak, útkeresőknek” nevezi, azokat pedig, akiknek pontszáma mindkét skálán átlag feletti, de nem túl magas, „pragmatikusnak, mazsolázónak [Rosinenpicker]” nevezi. (Spéder Zs. 2011. 213-214. oldal).
Úgy láttam, hogy Anna és Pál már a fentiekben leírt „modern féri” szerep elvárásaiból adódóan párként is azt képviselték, hogy mindketten anyagilag is hozzá kell járulniuk a közös életükhöz.
Fontos megemlítenem, hogy Anna későbbi beszélgetésink során megemlítette, hogy ő otthon ő kezeli a pénzt, ami Pál szerintem egyértelmű családfői szerepét megkérdőjelezi.
„A népesség megoszlása a férfi-, apai szerepelvárás (két változó alapján) kialakított típusai
szerint 2009-ben Magyarországon (%)
|
Szerepelvárás-típusok
|
Megoszlások
|
|
Kenyérkereső férfi
|
24,5
|
|
Családcentrikus férfi
|
18,5
|
|
Kereső- és családcentrikus férfi
|
48,0
|
|
Nincs elvárás
|
9,0
|
|
Összesen (N=1474)
|
100,0
|
(Spéder Zs. 2011. 217. oldal)
A fenti felmérés azt támasztja alá, hogy a magyar társadalomban többségében az az elvárás a férfiakkal szemben, hogy egyszerre legyenek a hagyományos értelemben véve „kenyérkeresők”, családfenntartók, ugyanakkor vegyenek részt a családi, háztartási munkákban és a gyereknevelésben is, tehát legyenek családcentrikusak is.
Pál vállára ez a súly több oldalról nehezedett, mert mikor Annával megismerkedett, már volt két kamaszodó gyermeke, akikért felelősséggel tartozott, valamint Anna is elvárta, hogy közös gyermekük nevelésében, a háztartási munkákban is részt vegyen. Sőt Anna inkább tartotta fontosnak, hogy Pál családcentrikus legyen, mintsem „kenyérkereső”.
(http://www.csiziandras.hu//)
(http://www.csiziandras.hu//)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: