Apáknak

Utolsó fejezet: rövid összegzés

Annával való együttműködésünk –ahogy fent kifejtettem- több szakaszra volt osztható, aminek egyenként is volt jellemző vezérfonala, témája. Viszont ha az egész, csaknem másfél éves folyamatra „távolabbról” tekintünk rá, akkor úgy látom, hogy az egésznek volt egy egyre kisebb hullámokban történő felfelé ívelése, közben egy nagyobb „visszalépéssel”, ami viszont rövid időn belül visszatért az eredeti szintre… Tovább »

Kilencedik fejezet: „Úristen, terhes vagyok! Mi lesz velem?”

Mivel dolgozatom arra kérdésre kereste a választ, hogy Anna miért nem érzi magát jó anyának, és eddig tulajdonképpen a második szakasz végére el is jutottunk, a következő részeket csak röviden foglalom össze, hogy láttassam Anna lelki fejlődésének további szakaszait. A harmadik szakaszunkat 10 alkalomra terveztük a fenti célokkal. El is kezdtük a közös munkát. Pál… Tovább »

A folyamat fő szakaszai, mérföldkövei – folytatás

A második szakasz: „erősebb vagyok” Ebben az időszakban ugyan tovább folytatódtak Anna érzelmi hullámzásai, de már nem voltak annyira mélyek és erőteljesek, hanem sokkal jobban átlátta és kezelte őket. Pl.: ha szüksége volt Pál segítségére, azt kimondta. Addig inkább elkezdte lebeszélni magát róla: „Ő is fáradt, sokat dolgozik, neki is szüksége van pihenésre. Azért tudom… Tovább »

Nyolcadik fejezet: A folyamat fő szakaszai, mérföldkövei

Annával való együttműködésünk csaknem másfél évig tartott. A teljes folyamat bemutatása meghaladná e dolgozat kereteit, ezért a folyamat főbb mérföldköveit, jellemző történéseit emelem ki. Az első szakasz: „elegem van magamból, mindenből és mindenkiből Az első alkalmakon Anna nagyon sokat panaszkodott. Fő problémái a következők voltak: „nincs elég tejem” „Anna sokat sír éjszakánként is felébred, ezért… Tovább »

A segítő kapcsolat – folytatás

Az első beszélgetés Én: „Tetszik a lakásod. Kedvelem a natúr fa bútorokat, az apró színes dísztárgyakat.” A: „Hát igen szép, de nagy munka volt átalakítani. Nem is voltunk itt, amikor kivágták a falat. Nagyrészt az én munkám és ötleteim valósultak meg.” –közben mosolyog, ahogy körülnéz, mintha most venné észre a részleteket. Én: „A mandalákat is… Tovább »

Hetedik fejezet: A segítő kapcsolat

A Rogers-i non-direktív segítő beszélgetés alapján Ahogy arra már korábban is röviden utaltam, magam is arra jutottam pedagógusi és önismereti tapasztalataim során, ahová Rogers is: „Úgy találtam, hogy minél inkább önmagam tudok lenni egy kapcsolatban, annál alkalmasabb lesz ez a kapcsolat a segítségnyújtásra. Ez azt jelenti, hogy a lehető legteljesebb mértékben tudatában kell lennem a… Tovább »

Hatodik fejezet: A férfi, mint családfő, mint apa

Dolgozatomban nem térek ki a férfivé válás, a férfi identitás kialakulására, de témám szempontjából fontosnak tartom kiemelni a férfi, mint apa, mint családfő szerepét. A téma fontosságát abban látom, hogy Pálra, mint férfire, apára mik vetülhettek a társadalom és Anna szempontjából, ami segíthette, vagy éppen korlátozhatta Annát kiteljesedésében. „Definíció szerint a családfő intézménye hierarchikus viszonyt… Tovább »

Ötödik fejezet: A női szerep és kiteljesedése az anyává válással

„Függetlenül attól, hogy melyek és milyenek voltak az ő előzetes motivációi, a gyenge pontjai, a korábbi érzelmi reakciói –amint anyává válik, bizonyos ideig teljesen új lelkülettel fog működni. Ez az anyai tudat elnyomja, kiszorítja a korábbi lelki jelenségeket, és központi helyet foglalva el a nő belső világában, azt teljesen átalakítja. (…) A születendő gyermek adott… Tovább »

Negyedik fejezet: A női nemi identitás, identifikáció

„Ha elfogadjuk, hogy – durván szólva – az introjekció- projekció, az identifikáció és az identitásképződés az a három folyamat, amelynek révén az én a mintaképül választott személyek identitásaival való egyre érettebb érintkezést kifejleszti, akkor a következő pszichoszociális fejlődési sémát kapjuk: Az introjekciós és projekciós mechanizmusok, amelyek a későbbi identifikációk alapját alkotják, csak az anyaian gondoskodó felnőtt… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!