Apáknak

A “kézifék” – Fél perces történetek –

 
Balázs 11 éves volt. Éppen a család -a frissen épített házukhoz tartozó garázs előtt álló- 1976-os évjáratú, 1200-as Zsigulijában játszott. Azt játszotta, hogy vezet. Pontosan tudta, hogy mikor kell kuplungolni, gázt adni, váltani. Megfigyelte, hogy kell. Szinte mindent így tanult meg.
A ház egy dombos részen állt, a garázsbejáró -amin friss aszfalt borítás volt, mivel némi “zsebpénzért” szívesen oda kanyarodott az aszfaltozó gép, mikor az utcát terítették- lejtett az utca felé, kapu sem volt. Balázs belefeledkezett a játékba, már nem csak vezetett, hanem bújkált az autóban. Most is éppen a lábtérben kotorászott, így nem vette észre, hogy az autó lassan gurulni kezdett az utca felé. Csak arra kapta fel a fejét, hogy valaki kiabál, hogy “hééé, gurul az autó!!!”. Mivel éppen az anyósülésen volt, nem tudott fékezni. Tudta, ha sebességbe teszi, akkor nem gurul el, így kétségbeesetten próbálta bal kézzel 1-esbe rakni, de az egy hátrafelé guruló autónál, ráadásul kuplung nélkül lehetetlen. Mi legyen?
Megvan: Kézifék!!! És pont, mielőtt még az autó fara kiért volna az utcára: berántotta a kéziféket.
“Megállt, semmi gond…” Megkönnyebbült.
Kiszállt, addigra ért oda az apja, aki szó nélkül akkora pofont adott neki, hogy szó szerint felrepült a csomagtartóra…
 
Rá 2 évre -13 évesen- Balázs már az új Daciát vitte el otthonról a haverjaival egy kis kocsikázásra úgy, hogy ezen a lejtőn simán kitolatott az utcára, majd “kézifékes indulás” után köröztek a környező utcákban…
Megtanult magától vezetni.
De ez már egy másik történet.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!